2014. november 26., szerda

Fontosabb pacal-élmények



A pacal alighanem a leginkább megosztó magyar étel. Mondhatnám a vesevelőt is, de azt már olyannyira nem lehet sehol sem kapni, hogy sokan nem is jutnak oda, hogy viszonyuljanak hozzá. A pacal azonban ma is szerepel igen sok étterem, vendéglő és csárda étlapján, jellemzően pörköltként. De az erdélyi témára-imázsra épülő vendéglőkben (pl Hargita kisvendéglő, Békéscsaba, Bujdosó Székely, Székelykapu, Budapest) szinte kötelező levest is készíteni belőle.
Jómagam 1994-ben még szent borzadállyal néztem, ahogy Nahimi Péter barátom eltüntet egy adag pacalpörköltet, midőn a baranyai választási kampányát aznapra befejeztes a régi hatoson mentünk vissza a fővárosba. Egy évre rá Csíkszeredába hívtak, előadni Szabó Dezsőről, s erőst kínáltak pacallevessel. Gondoltam, végső soron mindent ki kell próbálni, s rendeltem egyet. Annyira ízlett, hogy másnap is azt kértem ebédre. Visszaérkezve Budapestre, merthogy akkor még ott éltem az egyetemi évek alatt, megkóstoltam a pacalpörköltet is. Első élményeim az akkor Delikátesz néven működő Pozsonyi kisvendéglőhöz, a Kálmán étteremhez (igen gyakran cserélt a hely gazdát volt Full Moon meg Vén betyár is, a Hold utca Kálmán utca sarkán, soha nem volt különösebben jelentős gasztronómiailag, de nem is volt soha kifejezetten gyenge sem), valamint az imádnivaló Gigler családi kisvendéglőhöz kötnek. Igazán rosszat csak két helyen ettem, az egyik a Sramli kisvendéglő volt a Vörösvári úton, nem messze a Kunigunda, a Vörösvári út és a Bécsi út találkozásától az 1. villamos végállomásának magasságában. Nem volt a Sramli jó hely soha, meg is szűnt, de jó volt a hangulata, kifizethetően voltak az árak és közel esett a kollégiumhoz. Itt megszólalásra olyan volt a pacal, mint a konzervbeli. A másikat az aradi állomáson ettem 1999-ben, nem volt rendesen megfőve a pacal, márpedig ez nem az az étel, amit al dentere kell főzni.
Gondoltam megérdemel a téma egy külön bejegyzést, melybe beiktatom a legfontosabb átiratokat élménysorrendben. A nem kizárólag pacalból készített pörkölteket is ide sorolom.
Kedvenc pacalételem a Patrióta csülkös pacalpörköltje volt.
Ez volt a pörkölt sub specie aeternitatis. Jobbat aligha lehet csinálni, a műfaj ennyit tud. Jó szaft, szép szín, kiváló ízek és állagok
Második helyre kerül az Onyx tavaszi zöldséges pacalja, amit menü keretében ettem tán négy éve. Kifinomult fogás volt, de karakteresebb ízeket vártam. Ezért is került a második helyre.
Harmadik helyezett az encsi Anyukám mondta toszkán pacalja, melyet pirítóson tálalnak.
Negyedik a Hargita kisvendéglő babos pacalja, mely kombinációt első ízben kb. 18-20 éve ettem a
Vidróczki csárdában a Keleti mellett, annyira ízlett, hogy otthon is megfőztem több ízben. Lényegében egy babgulyás, melybe marhalábszár helyett pacalt főzünk.
Ötödik a Wang mester kínai stílusú belsőség raguja, melynek egyike elemét képezte a pacal.
Félhivatalos helyen ettem még egy igen jól sikerült pacalt, Aradon a Tulipán borozóban a törzsasztal tagjainak a tiszteletére készített egy ízben a tulaj „farkas-pacalt”, nem a farkas gyomrából, hanem hagyományos marhapacalból, de füstölt sertésfarokkal.
Említést érdemel a félhivatalos kategóriában Kertész Zoltán etyeki borász találmánya, a pacalos toast, amivel kivágta magát egy ízben, amikor nagyobb csoport esett be hozzá, mint amekkorára számított.
Rokona ennek az ételnek a „Lampredotto” nevű toszkán ételkülönlegesség, amely a marhának egy másik gyomrából készül. Többek között a Firenzei piac egyik különlegessége, a főtt első gyomrot csíkokra vágva fűszeres szósszal megöntözik és zsemlében szolgálják fel, tragikusan gyenge, de olcsó és "hangulatos", még pontosabban az atmoszférához illő bor kíséretében.


A kizárólag pacalból készült pörköltek közül legjobban az Öreg Tanyacsárda klasszikus pörköltje
ízlett, amit némi köménnyel ízesítettek s kiváló minőségű paprikával. Sajnos a szép szín ritkán jellemzi az egyébként finom és élvezetes pacalpörkölteket. Ilyen, kissé barnás, esztétikailag nem csúcs, de ízletes pörköltet ettünk az Öttömösi csárdában, a bajai Korzó étteremben s még sok helyen.
A pacal egyik slágerételünk baráti körben, ha elindulunk gasztro-túrázni, akkor a halászlé, a sült halfélék, a kacsamell, s a csülök mellett egyike kedvenc rendeléseinknek. Bizonyára találkozunk még vele e hasábokon.

Dorozsmai Endre

2014. november 19., szerda

Néhány mondat a pljeszkavicáról a temesvári Lera's Food kapcsán



Nagy kérdés, hogy miként álljunk hozzá a Trianonban idegen uralom alá kényszerített országrészeket kulturálisan és gazdaságilag gyarmatosító idegen hatalom slágerételeihez. Tapasztalatom az, hogy mindenkinek az fáj jobban, amit a maga bőrén érez, vannak erdélyi ismerőseim, akik fel nem tálalnák a miccset otthon, mert ebben látják a román kultúr-imperializmus gasztronómiai lecsapódását. Nem alaptalanul. Székelyföldön sajnos több helyen kínálnak miccset, mint tárkonyos pityókalevest. Felvidéki jóbarátom ideges a Párkányban elterjedt sztrapacska miatt, annál is inkább, hogy mint mondja, húsz évvel ezelőtt még nem lehetett egyetlen étteremben sem kapni ezt az ikonikus szlovák ételt. Elterjedése elsősorban annak köszönhető szerinte, hogy a Mária Valéria híd újraépítésével és a közforgalomnak való átadásával megnőtt az anyaországi turistaforgalom és akkora igény volt az Észak-Magyarországon igen népszerű galuskaszerű ételre, hogy a vendéglátósok engedtek a nyomásnak. Hasonló a helyzet Délvidéken a csevappal és a pljeszkavicával. Ezutóbbi közeli rokona a hamburgernek, csak más a húsösszetétel, és némileg különböznek a belevalók.
A plejszkavicán le lehet mérni az egyes szomszédos konyhák penetrációs mélységét. Temesváron ismert, sőt, közkedvelt étel, van pljekavica-sütőbódé a Diáknegyedben, a Mária-híd mellett, az Aradi úton s még sorolhatnám. Ötven kilométerre északra Aradon akad egy-két pljeszkavicás, Kisjenőtől felfele nem emlékszem, hogy beleütköztem volna pljeszkavica sütőbe. Ha mégis vannak, akkor szórványosan, véletlenszerűen. Ugyanígy Magyarországon is a déli határ közelében találkozunk ezzel az étellel, inkább éttermekben, street foodként kevésbé, abban a műfajban megmaradnak az ismertebb és népszerűbb hamburgernél. Budapesten a Szerb vendéglő kínálja többek között ezt az étket is. (17-18 éve jártam ott, a Nagy Ignác utcában, több ízben is, szerb tálat ettünk jellemzően, pont elég volt két főre. Nagyon szerettük az ajvárt, amit adtak hozzá. Ránéztem a honlapjukra, örömmel láttam, hogy még működnek.) S ha már itt vagyunk, a Fővárosban, akkor említsük meg a műfaj legjobbját, a Montenegroi Gurmant a Blaha Lujza téren, ahol minden mindig friss és a húspogácsát parázs fölött sütik. Kiemelkedő még a Sóstó csárda Kisnkunhalason, itt is finom, füstös pörzses volt a grilltál, rajta a remek állagú pljeszkavica.
A minap a RoVinHuD alkalmával Temesváron járva kipróbáltunk egy újonnan, Lera’s Food néven nyílt pljeszkavicást, ha jól értettem alkoholmámoros állapotomban a rendkívül kedves tulajdonos házaspár szavait, etnikailag is van közük az ételhez. Ami nem csoda, Temesváron hosszú idő óta élnek szerbek, már 1880-ban a város közel negyvenezer lakosából két és félezer szerb volt, a 2011-es népszámlálás közel 5000 szerbet vett nyilvántartásba. (Igaz, közben a város 320.000-re duzzadt.) 
A pljeszkavicájuk ízletes volt, azt sajnos nem kérdeztem meg, hogy maguk gyúrják-e a húspogácsát, a zsemle jobb volt a kereskedelemben kapható átlagzsemléknél és az ízesítés sem ragadt le a legolcsóbb ketchupnál és mustárnál. Jó kis kuckó a város új sétálóutcájában, a hajdani Erzsébet utcában nyílt hely, másoknak is ajánljuk.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült
Az Erzsébet utcai Lera’s Food pljeszkavicázóban 2014. november 16.-án voltunk
.

2014. november 18., kedd

Asia Gourmet Kínai Étterem (Nagyvárad, hajdani Nagyvásár tér, jelenlegi December 1. tér)



Az erdélyi részeken nehezebben ver gyökeret a kommersz kínai konyha, amit sikerrel európaiasítottak, s persze töméntelen mennyiségű nátrium glutamáttal, az állítólagos umamit hordozó ízfokozóval tettek sokak számára a függőségig vonzóvá.
Nagyváradon rajtunk kívül egy lélek sem volt az egyébként nem túl hangulatos, inkább sivárnak, személytelennek tűnő hodályban. Nemcsak a beltér üt el a „gourmet” éttermektől, hanem az önkiszolgáló rendszer is. Az inox-mélyedésekben nem kifejezetten frissnek tűnő ételek szunnyadtak, melyek kora délután igencsak maradékoknak néztek ki. De találtunk közöttük bíztatót is.
Kóstolás után meg is lepődtünk rendesen. Az algasaláta remek volt, ízre, állagra egyaránt, a sült paprikasaláta még nem jutott el az erjedtség határára, de már motoszkált benne valami, a fafülgomba-salátát ízletesnek találtuk,
tavaszi tekercsek mirelitáruból készültek, mint a legtöbb helyen, de ízre ütötték mércét, frissen sütötték meg nekünk.
A sertéshússal töltött gőzgombóc lehetett volna könnyedebb, de némi csípős szósszal azt is megettük.
Tartanak biztonság kedvéért európai, zömmel helyi ételeket is,
de a jelek szerint az sem elég a stabil vendégkör kialakításához. Pedig az ár/érték arány kiemelkedően jó, a felsorolt 5 kínai fogásra kevesebb, mint ezer forintnak megfelelő lejt kértek. Összesen.
Van egy kis élelmiszerboltjuk is a vendégtérben, ahol mindenféle kínai terméket lehet kapni a csirke mellé ajánlott különféle édes chili-szószoktól az üvegtésztákon át a szójaszószokig stb. Vélhető, hogy némi befektetéssel felfuttatható lehetne a hely, először persze a dizájnt kellene átszabni. Mindazonáltal ha Nagyvárad központjában olcsót, fantáziadúsat és korrektet akar az ember enni, a hely jelen formájában is megteszi.

Dorozsmai Endre

2014. november 16., vasárnap

A Kaláka pince kóstolója a Tulipán borozóban



Első ízben tartott Aradon saját boraiból kóstolót a magyar borszakírás legjelentősebb élő alakja, Alkonyi László. Eddig már három ízben is járt városunkban, első alkalommal egy vegyes Tokaj hegyaljai borsort mutatott be, második alkalommal a legfontosabb tokaji irányzatokat illusztrálta az általa 5 csillagosnak tartott, világszínvonalú birtokok, Szepsy István, Homonna Attila és Demeter Zoltán borain keresztül, tavaly Tállyai borokat hozott el, rámutatva arra, hogy mekkora potenciál van Tállya dűlőiben, idén pedig saját birtokának, a Kaláka pincének a borait mutatta be.
Előadásának első részében, amíg más pincészetek borait kóstolhattuk, saját pályafutásáról mesélt, arról, hogy hogyan lett több egyetem kurzusaiba is belekóstoló agrármérnökből tőzsdei szakíró, majd borszakíró s végül bortermelő. (A Font, Frittmann és a Nyakas Pince 2014-es Irsai Olivér borai valamint a Lelovits pince 2014-es Roséja úgy jött be a képbe, hogy a borkóstolókra járó aradi közönség megszokta a 7-8-10 tételes kóstolókat, a házigazda, Schmak András pedig nem szerette volna, hogy bárki a mennyiségre panaszkodjon. A Kaláka pincének egyelőre csak háromféle bora és egy pálinkája van, így ez a megoldás látszott kézenfekvőnek.) A pince nevével kapcsolatban megtudhattuk, hogy ez egyik oldalról értékrendi elkötelezettségből fakadt, egymás segítése, a közösségi szellem az, amit a pincészet és további tucatnyi tállyai pince felvállalt. Másrészt az azonos nevű zenekarral szívélyes a viszony, amihez az is hozzájárult, hogy egy alkalommal Alkonyi meghívta Gryllus Vilmost énekelni a hegyaljai református gyermekeknek, mert, mint mondta, nem az a lényeg, hogy milyenek a címkék, hanem, hogy hány gyermek játszik az árokparton. S hogy belenőnek-e egy közösségi kultúrába ezek a gyermekek, olyan kollektív szövedékbe, mely képes arra, hogy otthon tartsa őket.
Az előadó kifejtette, hogy hibás az a közkeletű gondolkodás, mely a kizárólag a gazdasági versenyképességre összpontosít, vigyázó szemét csak a gazdasági mutatókra veti – mondta mindezt szakértőként, akit 1996-ban az év pénzügyi újságírójának választottak – hanem az a fő kérdés, hogy egy ország hány értelmes alkotó egzisztenciát képes integrálni. A cél egy olyan közösséget teremteni, melybe, ha bárki belép, aki alkotni akar, aki a jóra törekszik, az megtalálja benne helyét. E gondolatra rímel a hallgatósággal megosztott Cambridge-i élménye is, melynek tanulsága az volt, hogy hősök vannak mindenütt, közösségi kultúrára van szükség, egy rendszerre, mely felemeli a tehetséget. Olyan rendszerre, mely például Burgundiában kialakult az évszázadok során.
Értelemszerűen szóba került ezúttal is a világ első dűlőklasszifikációs rendszere, melyet a szlovákok által szlovákként számon tartott Bél Mátyás állított össze 1730-ban – egy bő évszázaddal megelőzve a borrajongók Mekkájaként számon tartott Burgundiát. Érdekessége ennek a klasszifikációnak, hogy nem tartalmazza azokat a területeket, melyeken most a szlovák tokaji termelnek, rontva a magyar tokaji piacát. Alkonyi kiemelte, hogy e rendszer szerint a négy T betűs településen volt a legtöbb első osztályú dűlő: Tokaj, Tolcsva, Tállya, Tarcal. Ő maga ebből a meggondolásból adta el a népszerűbb Mádhoz tartozó területeit és vásárolt a befolyt össze feléért kétszer annyi területet Tállyán, majd két befektető társával elindította a Kaláka pincét.
A bemutatott három bor a pincészet burgundiai ihletésű filozófiáját követte, bizonyos mértékig formabontó módon.
Az első bor, mely a Tokaj nevet viseli, a legközérthetőbb, jó ívású bor, cukortartalma megfelel egy három puttyonyos aszúénak mégis a gazdag savkészlet miatt az ember kevesebbet érez, a bor pedig jobban csúszik. A következő bormegjelölés a „Tállya”, ez már a település nevét viseli, ebben kevesebb volt a cukor, viszont maga a bor már szofisztikáltabb, összetettebb. A csúcson pedig egy dűlőszelektált bor, egy igazi boregyéniség áll, a „Tökösmál”. Ebben volt a legkevesebb cukor, a bort már-már száraznak érzékeltük. S ez nem véletlen. Alkonyi borászként is azt képviseli, amit másfél évtizeden keresztül borszakíróként: a terroir jelleg akkor érhető leginkább tetten, ha nem takarja el sem a cukor, sem a hordó. Éppen ezért egyelőre csak acéltartályokat használnak. Az ültetvényeken nem vegyszereznek, a hozamot drasztikusan korlátozzák, a lékinyerés pedig a kíméletes préselésnek köszönhetően igen alacsony, van, hogy csak 30%, a borkészítés során kénen kívül más adalékanyagokat nem használnak, fajtaélesztőt és élesztőtápot sem.
Az előadó rámutatott, hogy Tokajnak két nagy erénye, két tradíciója volt az elmúlt évszázadokban: az édesség és a változatos terroir. Ma a tokaji borászok közül sokan az édességen keresztül szeretnének visszakapaszkodni a világ élvonalába, ami Alkonyi szerint azért bajos, mert ma az édességnek nem ugyanaz a rangja, a keresettsége, a különlegessége, mint évszázadokkal ezelőtt. Akkor egy ember egy évben nagyjából 30 g cukrot fogyasztott,  ma ennek ezerszeresét, 30 kg-ot. Ma az édesség nem kuriózum, nem különleges érték, az ipari répacukor megvásárolható fillérekért a boltban, és tetszőlegesen édesíthető vele bármi.
A szerző-előadó bemutatta legutóbbi könyvének kibővített második kiadását.
A „Vigyázz, kész, rajt, Bor!” című kötet a borszakíró anekdotáit, a borról, magyarságról, életfilozófiáról szóló töprengéseit tartalmazza. Egyszerre magvas és olvasmányos. Frissen beillesztett utolsó négy fejezete a birtoképítéshez kapcsolódik. Hadd idézzük belőle a Kaláka pince ars poeticájának is beillő gondolatsort: „Összekötni a múltat és a jelent, a jelent és a jövőt. Feltenni a fénykor, a XVII. század kérdéseit és megadni rá a XXI század válaszait. Visszaépíteni a dűlők valódi kultuszát és kilépni az édesség kötöttségéből. (…)
A múlt a jelen cselekedeteiben nyeri el értelmét. Az eltelt időből annyi a múlt, amennyiről tudunk, és mindössze annyi a hagyomány, amennyit gondozni tudunk belőle. (…) Ha egy 300 éves ítéletről (itt a Bél Mátyási dűlőklasszifikációra utal a szerző, megjegyzés tőlem, D.E.) nem feledkezünk meg, tartalmát megértjük és továbbgondoljuk, egyetlen ítélet történelmi tetté, máig ható alkotássá emelkedhet. A múltat mi emeljük fel vagy dobjuk el.”
A borok mellé zöldséges főtt halat
valamint egy jó ízű, jó állagú csirke-egytálételt kaptunk galuskával és krumplival, volt, aki kenyérrel az utolsó cseppig kitunkolta a szaftját.
Aki a Tulipán borestéiről nemcsak utólag szeretne olvasni, hanem előzetes értesítést kérne, jelentkezzen a 0257 282020-as telefonszámon vagy a schmak@araditulipan.eu e mail-címen.
Sajnos a szokásos befejező mondatot, miszerint „a bemutatott borok kóstolhatók és megvásárolhatók a következő hetekben a Tulipánban” nem tudom ideilleszteni, mert a pincészetnek egyelőre nincs eladó bora, ami van, azt kóstolókra szánják.

Dorozsmai Endre

Címkék

100 legjobb kulináris kaland (2) 112 (1) 2014 (1) 2014 legjobb éttermi élményei (1) 2015 legjobb élményei (2) 2016 (1) 2019 kulináris fénypontja (1) 21 (1) 21 - a magyar vendéglő (1) 21 gramm (1) 5-ös halászcsárda (1) 67 (2) 67 étterem (1) 7x7 (1) 90 fok (1) A Csokizó (1) A Főzés tudománya (1) A Gazdánál (1) A Hentes konyhája (2) A Konyha (1) A Konyha - Madách tér (1) A konyhafőnök (1) A legjobb 25 budapesti söröző (1) A magyar bortermelő lelkialkata (1) A Séf utcája (2) A Szász Hordója (1) A száz legjobb fővárosi söröző (1) A Táble (1) A tökéletesség nyomában (1) a vidék legjobb sörözői (1) A2 gasztro caffé (1) A38 (1) Absolut Pho (1) Acapulco (1) Ádám Csaba (2) Ádám József (1) Adamovich Károly (1) Afrikai büfé (1) afrikai harcsa (1) ájult imám (1) Akasztó (1) Akasztói (1) Akasztói halascsárda (5) Alabárdos (2) Alabárdos vendéglő (1) Alcsútdoboz (1) Alessandro Arena (1) Alessio (1) Alexandra kalauz (5) Alföld (1) Algyő (1) Algyői (1) Algyői halászcsárda (2) Alkonyi László (13) All About Street Food (1) all you can eat (1) Allegria (2) Almalomb (1) Almárium (1) Almárium bisztró (1) Almásy kastély (1) Alte post (1) Alulu (1) Amarillo (1) ami szó (1) Ancora (1) Andante (1) Anema e Core (1) Angry Leprechaun Pub (1) Anonym pince (1) Anonymus (1) Anthony Bourdain (2) Antré étterem (1) Anyám tyúkjai (1) Anyukám mondta (5) Apátfalva (1) Apetit bisztró (1) Apetito (1) Apor pizzázó (1) Apponyi kastélyszálló (1) Apropó (1) Aquarium (1) Arad (32) Arad best of (1) Arad legjobb éttermei (3) Arad legjobbjai (1) Arad-hegyalja (1) Aradi Büfé (2) Arany Kaviár (4) Arany Páva (1) Aranyhal (1) Aranykereszt (2) Aranyszarvas (2) Art café (2) art street food (1) Artesano (1) Árvay (1) Árvay János (2) Asia Gourmet Kínai Étterem (1) Astoria (1) aszú (2) Aszú étterem (1) Atakám bisztró (2) Athanasios (1) Atmosphere (1) Áts Károly (2) Avocado (1) Ázsia fűszerbolt (1) ázsiai konyha (2) B Terv (1) B8 (1) Ba Bar (1) Babel (9) Bacchus (1) Bácska (1) Badacsony (1) Bagatell Next (1) Bagatelle étterem (1) Bagolykő (2) Baja (6) bajai halászlé (6) Bajzát Attila (1) BAK Hütte (1) Bakancslista II (1) Bakancslista III (1) Balaton (5) Balatonföldvár (1) Balatonfüred (2) Balatonkenese (1) Balatonszemes (1) Baldaszti's Grand (4) Baldaszti's Kitchen (2) Balga pince (2) Bálint Zoltán (1) Balkezes (1) Balla Géza (19) Baltazár (4) Bálványos (1) Bálványos Resort (1) Bandidos (2) Bandula (1) BaoBao (2) Bar Centro (1) Baracca (4) Baracsi (1) Baracsi halászcsárda (1) Bárdos Sarolta (3) Baricska csárda (2) Barnabás testvér (1) Barta Károly (1) Barta pice (1) Barta Pince (1) Bartók - Reggel. Délben. Este (1) Basa (1) Basa fogadó (2) Basilicus pincészet (1) Bassment (1) Bástya (2) Bástya vendéglő (1) BBQ (1) Bécsi söröző (1) Bécsi szelet vendéglő (1) Beefbar (1) Beefstro (1) Beer Co. (1) Beer Heaven (1) Beer-Bear (1) Beeráló (1) Beeroteka (1) Békéscsaba (8) Békéscsabai Kolbászfesztivál (1) Békésszentandrás (3) Békésszentandrási Kézműves serfőzde (1) Beköszöntő (1) belga sörök (1) Bella Napoli (1) bélszín (1) Béltek (1) Belly food (1) Benedek Péter (3) Benedek pince (1) Benkő Zoltán (2) Berarescu (3) Beregszász (1) Bereta Taproom (1) Bernát Dániel (1) Bernáth Dániel (1) Bernáth József (1) Best Burger In Town (1) best buy (1) Beszálló (1) Beszterce (1) Bezdán (1) BGB (1) Biatorbágy (1) Bibliotheka (3) Bierhaus (1) Bigfoot (1) bikavér (1) Bikavér Borbár (1) Birka csárda (4) Birkás borház (1) Bíró Lajos (6) Bistorant (4) Bistro 1568 (2) Bistro Cochon (1) bisztró (7) Bittera Dóra (4) Bitterfly (1) bivalymozzarella (1) Bivalyos (1) Black Bull Pub (1) Black Cab Burger (2) Black Sheep (1) Black Sheep Retro (1) Blokk BBQ (1) Blöff (1) Bocelli pizzeria (1) Bock (6) Bock bisztró (10) Bock József (4) Bocuse d'Or (2) Boda kisvendéglő (1) Bodega (2) Bodor (1) Bodri halásztanya (1) Bodri pince (1) Bodza bár (1) bogrács (2) Bohémia (2) bolognai szósz (1) Bolyki János (3) Bookta (1) Bor (43) borászat (2) Borászok borásza (1) borbár (14) Borbarát (1) Borbély Tamás (3) Borbíróság (2) Borbistro (1) Borbisztró (1) Bori Mami (1) Borjour Magnum (2) borjúmáj (1) borjúmáj cideres-mustáros mártással (1) Borkalauz (2) Borkonyha (7) borkóstoló (38) Borlabor (2) Bormúzeum (1) Borműhely (1) Borosjenő (1) borozó (9) borozók (1) borral főzni (1) Bors (1) Bors gasztrobár (3) borsátor (2) borszaküzlet (1) Bortársaság (1) Bortér (1) borturizmus (1) Borzont (1) Bott Frigyes (6) Bott Judit (2) Bozóky (1) Bölcső Bar and Food (4) Brandt Loli (1) Brassó (4) Breitenbach pince (2) brew pub (2) brew-pub (2) bridge (1) Brill (2) Brill bisztró (13) Brill csárda (3) Brothers Steak House (1) Brum brum (1) Brunner (1) Bruno és Bruno (1) Brutal bitter (2) Bubba's Water Grill (1) Buborék (1) Buda Gourmet Bistro (1) Budai Gourmet (3) Budakalász (1) Budakeszi (1) Budaőrs (1) Budaőrsi Halpiac (2) Budapest (247) Budapest bisztró (1) Budapest étterem (1) Budapest legjobb sörözői (1) Budapestm reggeliző (1) Buday Péter (1) Buddha bár (1) Buddha Original (1) Bugard's pub (1) Buja disznó(k) (2) Bujdosó pince (2) Bujdosó Székely (1) Bujole (2) Bulgakov (1) Buonissimo (1) Burger and Love (2) Burger Market (1) burger-kritika (1) Burke (1) Business bistro (1) Bussay László (2) Búsuló Juhász (1) Butter (1) büfé (2) Bűvös szakács (2) Cabinet de vin (2) Café 57 (1) Café Bouchon (1) Café Déryné (2) Café Erté (1) Café La Terra (1) Café Manuel Spazio (3) Café Pierrot (5) Café Ponyvaregény (1) Café Provance (1) Camelot (1) Caroussel by Chios (1) Carpaccio (2) Carrousel by Chios (1) Caruso (2) Casa Antinori (3) Casa Bunicii (1) Centrál kávéház (2) cevich (1) Chardonnay (1) Chateau Visz (2) Chef Café (1) Chef! (1) Chianti (2) CineCittá (1) Cirmi (1) Clock pub (1) Club 30 (1) Code7 (2) Colonello (1) Côme de Chérisey (1) Cool Tour Café (1) Copita tapas bár (1) Corinthia Grand Hotel (2) Corner pub (1) Corona da Lorenzo (1) Costes (14) Costes Downtown (2) Covid19 (1) cukrászda (18) cukrászda-kritika (14) Culinaris (3) Curry House (2) Curtea Berarilor (1) Czakó kert (1) Czifra csárda (1) Czifray (2) Csak a jó sör (5) Csak a jó sörök (2) Csákvár (1) Csalogány 26 (6) Csalogány26 (6) Csapody Balázs (1) csárda (9) Csárda a Horgonyhoz (1) csárdakritika (2) Csarnóta (1) Csávossy György (1) Cseh János (1) cseh sörök (1) Csendes M. (1) Csepp a tengerben (1) Cseri pince (1) Csernyik Pince (1) Cserpes István (1) Cserszegtomaj (1) Cserszegtomaji halászcsárda (2) Csiga Café (1) Csíki Grebbelő (1) csíki sör (1) Csíki söröző (1) Csíki söröző - Temesvár (1) Csíkrákos (1) Csíkszentdomokos (1) Csíkszentsimon (1) Csíkszereda (10) Csillagánizs (1) Csillaghegyi megálló (1) Csizmadia András (1) csobánkai sörfőzde (1) csokoládémanufaktúra (1) Csongrád (1) Csongrádi Csaba (2) Csontos György (1) Csopak (4) Csordás Fodor borház (2) csúcs hot dog (1) Csukás Balázs (1) Csuta cukrászda (1) Da Mario (2) Da Pino (2) Dali étterem (1) Dalmatinsky Podrum (1) Damniczki (1) Damniczki András (1) Damniczki cukrászda (1) Dang Mouoi (1) Dang Muoi (1) Dario Checchini (1) Debrecen (7) Deck bistro (1) Dél-Balaton (3) delikát (1) délszláv grill (1) Délvidék (2) Demeter - Apropo (1) Demeter Csaba (8) Demeter Endre (1) Demetervin (2) Demokrata (1) Dereszla (1) Déryné (1) Deszk (2) desszert (1) Desszert Neked (2) desszert.eu (1) Dettó bisztró (2) Déva (1) Dibonis (1) dim sum (1) Dimenzió borászat (1) Dining Guide (12) Dió (1) Diósd (1) dip (1) Disznókő pincészet (1) Divine - Delicia (1) DiVino (1) Dob 3 (1) Doblo (1) Dokk büfé (2) Dóm tér (1) Domaszék (2) Dombi és fiai fogadó (1) Dózsa étterem és panzió (2) dödölle (1) Dörgicse (1) Dr. Csizmadia András (1) Duginics vendéglő (1) Dugonics vendéglő (1) Dula Bence (8) Duna Döner (1) Duna Garden (1) Dunaföldvár (1) Dunagyöngye halászcsárda (1) Dunaújváros (1) Dúzsi (1) Dúzsi Tamás (14) Dzzs! (1) ebédmenű (2) Ebes (1) Éden pálinkaház (1) Eger (12) Egerszalók (1) Egri Bikavér (1) Egri Csillag (1) Egy-Kettő (1) Egykettő (1) Elemózsia (2) Élesztő (1) Eleven (1) Elite Wines (1) Első Mádi Borház (2) Ema del Mar (3) EMI (1) EMI tábor (2) Émile (1) Emlékpont (1) Encs (1) Enigma Kinetic Steam Punk Café (1) Enoteca (5) Enoteca de Savoya (1) Érd (1) Erdély (6) erdélyi ételek (11) erdélyi gasztronómia (1) Erdélyi Napló (2) Érsekcsanádi Halászcsárda (2) ÉS bisztró (2) Esca (1) Esca stúdióétterem (1) Eszterbauer (1) Eszterbauer János (4) Esztergom (5) etnikai vendéglők (1) étterem (498) étteremkritika (504) Éttermek (3) Etyek (1) Etyeki piknik (1) Etyeki pincefesztivál (1) Euphoria (1) Euphoria biergarten (2) Év borásza (2) Év bortermelője (2) Ezüstponty vendéglő (1) Fach bisztró (1) fagylaltozó (1) fajitas (1) falatozó (1) Fannicika pho bár (1) Fantázia lángossütő (1) Farkas Diána (1) fasírt (1) Fasor vendéglő (1) Faszaládé (1) Fat Mo (1) Fatál (1) Fatányéros (1) Fausto (3) Fehér Gábor (2) Fehérszarvas vendéglő (1) Fehértói (1) Fehértói Halászcsárda (5) Feke Zoltán (1) Fekete Antonió (1) Fekete Arany Klub (1) Fekete Béla (5) Fekete Bika (1) fekete kagyló (1) Fekete Korsó (1) Fekete Oszkár (3) Felsőbánya (1) Felvidék (4) Fennsík mártás (1) Fény utcai piac (1) Ferran Adria (1) Fertőrákos (1) festett tőkehal (1) Fiáker (1) Figula Mihály (2) Fijaker (1) Filoxéra (1) fine dining (3) Finomító Kantin (3) Fióka (1) First sörfőzde (1) First söröző (1) Fischer borház (1) fish and chips (3) Flying Bird Tea House (1) fokhagymás csuka (1) Font (1) Font pince (5) Food Revolution (1) Fork (1) Fork - The Restaurant (1) Fortuna (2) Fortuna étterem (1) Fóti Sörfőzde (3) Fóti Zwickl (1) Fölföldi Béla (1) főtt tojás (1) Főzdefesztivál (3) főző-show (1) főzzünk maradékokból (3) Fragment (2) Frank Sándor (2) Frank Zappa (1) Franz Weninger (1) Frei kávézó (2) Frey (1) Fricska (2) Fricska gasztropub (4) FrissHALpiac (1) Frittmann (2) Frittmann János (2) fröccs (2) Fröccsterasz (1) Fruska bisztró (1) Fuchsli (1) Fuji (1) Funky Pho (3) Furmint Február (4) Fusion (2) fúzió (1) Füleky (1) Fülemüle (1) Fülemüle csárda (1) füstölt hal (2) G and D pékség (1) Gabnai Csaba (3) Gábor Imre (1) Gál Attila (1) Gál Tibor (2) Galéria 12 (1) Gallay pince (1) Gálné Dignisz Éva (4) Gambrinus (2) Garabonciás (1) Garam mente (1) Garay János (1) Garibaldi bisztró (1) Garuda indonéz vendéglő (2) Gastrolab (1) gasztro-forradalom (2) gasztro-kocsma (1) gasztro-kocsmák (1) gasztro-pub (1) gasztro-trendek (1) gasztro-vetélkedő (1) gasztroblogok (1) gasztrojazz (1) Gasztronómia 2012 (1) gasztropub (1) gasztrotúra (1) Gault Millau (10) Gault Millau 2014 (3) Gault Millau 2015 (1) Gault Millau 2016 (1) Gedeon söröző (2) Gekkó (1) Geönczeöl Attila (1) Gepárd és űrhajó (2) Gerbeaud (4) Gere Attila (7) Gere Mandula (5) Gerendás (1) Geszler (1) Gesztenyés étterem (1) Géza konyhája (1) Giardino (2) Gizi csárda (2) Gléda étterem (1) Goa Café (1) Gold bisztró (3) gomba (1) Gondűző (2) Gordon Ramsay (1) gourmet-bár (1) Grabanc IPA (1) Graf (2) gravlax (1) Graziano (1) Grenier (1) Gresham (1) griilezett sütőtök (1) Grill to Chill (2) grillezés (1) Grizzly Food and more (1) Gróf Buttler (2) Gundel Károly (1) Gusteau (1) Gusteau élményműhely (2) Gusto (1) Gyenge Zsolt (1) Gyergyószentmiklós (3) Gyilkos tó étterem (1) Gyímesközéplok (1) Gyomaendrőd (1) gyoza (1) Gyöngyös (2) Gyöngyöspata (1) Gyöngyöstarján (1) Györgykovács Imre (3) Győrújbarát (1) Gyradiko (2) gyros (5) Gyula (19) Háda Imre (1) Hadik kávéház (1) Hagya Márk (1) Hagyomány és evolúció (1) Hajdószoboszló (2) Hajdújárás (1) hal (1) Halászbástya (1) Halászbástya étterem (2) Halászcsárda (5) halászlé (9) halbár (1) halbisztró (1) halétterem (3) Halkakas (2) Halmai Csaba (1) Halműhely (1) Halműhely 2.0 (1) halsütő (1) haltatár (1) haltepertő (10) halvendéglő (2) hamburger (15) hamisítás (1) Hamvas Béla (1) Hanoi Pho Bistro (1) Harcsafészek (1) Hargita-fürdő (2) Harmopan bisztró (1) Három Szív (1) Hathi (2) Hatolyka (1) Haxen bajor királyi sörház (2) Hazai kézműves finomságok (1) Házi/Állat (1) HB söröző (1) HBH söröző (1) Hedon (1) Hedon söröző (1) Hedonist restaurant (1) Hegedüs Kálmán (1) Hegedüs Péter (1) Hegybíró bora (1) Hegyeshalom (1) Hegyköz-Ér Panzió és Étterem (1) Hegyközszáldobágy (1) Hegyközszentmiklós (1) Hegyvidék üzletközpont (3) Heimann (2) Heimann Zoltán (3) Hello Sári! (1) Hellohal (2) Henry Belga Söröző (1) Hernyák Laci (2) Heston Blumenthal (2) hétköznapi déli menü (1) Hévíz (1) High Note Sky bar (2) Hírös Napok (1) Hirschr ház (1) Hlatky-Schlichter Hubert (1) Hódmezővásárhely (3) Hodosi cukrászda (1) Hold utcai Vásárcsarnok (5) Holsten söröző az Oroszlánhoz (1) Hopfanatic (8) Hoppá (1) Hoptop (1) Horizont (1) Hortobágyi csárda (1) Horváth Csaba (1) Horváth Kisvendéglő (1) Horváth Tamás (1) Hosszúhetény (1) hot dog luxuskivitelben (1) Hotel Délibáb (1) Hrabal (2) Hun tanya (1) húsgolyó (1) Húsmegálló (1) Huszár Krisztián (2) Ida néni (1) If (1) IF kávézó (2) ifj. Kamocsay Ákos (1) Igazi Csíki Sör (2) Igazi Olíva (1) Így főznek a borászok (1) Ikon (6) Ikon étterem (3) Il Chef (1) Il Padrino (1) Il Panificio Basilico (2) Imi bisztrója (3) Imola udvarház (2) In Vino Veritas (1) indiai (2) Indivino (1) Innio (3) Insieme (1) interjú (3) Intermezzo (1) Intim étterem (1) InVitro (1) ínyencbolt (3) IPA (1) Ipacs Szabó István (1) Irene (1) Isabel Legeron (2) István borház (1) ITee café (1) Jack's burger (2) Jackfall bormanufaktúra (1) Jáhni László (1) Jakabszállás (1) Jalapeno (1) Jalecz Lajos (1) Jancis Robinson (1) Jani Lacikonyha (2) Janis Pub (1) Jánosiék (1) japán (1) Járdovány (1) Jásdi István (1) Jazz bisztró (4) Jazz Café (1) Jekl Béla (3) Jetty Choco (1) Jobb mint otthon (1) Joel Robuchon (1) joghurtmártás (1) Johann Bruttler (1) John Bull Pub (1) John Mayall (1) John's Pub (1) Jókai bisztró (1) Jókai cukrászda (1) Jónás a bálnában (2) Jorgosz (1) Josper (1) Joy's Pub (1) Juhász Testvérek (1) Juhász Tibor (1) juhok (1) juhtúró (1) Jurta kocsma (1) K&K bistro (1) K9 (1) Kaba Gábor (1) Kadarka (1) Kadarka borbár (3) Kaja tanya (2) Kakas vendéglő (1) Káli Art Inn (3) Kalmár Gergő (1) Kaló Imre (4) Kalocsa (1) Kalocsai Zoltán (1) Kaltenecker (1) Kami kisvendéglője (1) Kanczler András (1) Kandalló (6) kannás bor (1) Kanpay Izakaya (2) Kapca bisztró (1) Kapu (1) Kárásztelek (1) Karner Gábor (6) Kárpátalja (1) Kárpátia (2) Kárpátia borház (1) kártya (1) Kassa (1) Kastély (1) Kastély étterem (1) Kastély kávézó (1) kávézó (6) kávézók (1) Kaviár (1) Kazinczy utca (1) Kecskemét (11) Kecskeméti csárda (1) Kecskeméti Krisztián (1) kedvező árak (1) KEG Sörművház (1) Kéhli vendéglő (1) Kékfrankos étterem (1) Kelet (1) Keleti Waiting Room (1) Kelly's Food (1) Kepi söröző (1) Kerekes Sándor (3) Kereskedőház (2) Kerkaborum (1) Kerkyara (1) Kerkyra (1) Kertvárosi kisvendéglő (1) keserű gomba (1) Keserű méz (1) Keszegsütő (1) Keszthely (3) Kézdivásárhely (4) kézműves bor (2) Kézműves Borok Háza (1) kézműves csokoládé (1) kézműves hamburger (7) Kézműves magyar ízek vására (1) kézműves sör (41) kézműves sörfőzde (1) kézműves söröző (3) kézművs söröző (1) KF (1) Kicsi San (1) KicsiZso (1) kifőzde (3) Kígyósi (2) kínai konyha (2) Kiosk (1) Kis magyar szakácskönyv (1) Kisbuda Gyöngye (1) Kiscuki (1) Kishúsom (1) Kisiratos (2) Kisködmön (3) Kiskőrös (2) Kiskőrössy 2.0 (1) Kismaros (1) Kispiac (2) Kispipa (1) Kispityér vendéglő (1) Kiss Balázs (1) Kiss család (1) Kiss János (1) Kiss Tamás (1) Kissbende (2) Kistelek (1) Kistücsök (18) Kisvendéglő a Hargitához (4) Klassz bisztró (1) Klausenburger söröző (1) Klauzál téri vásárcsarnok (1) Klings (1) Knossos (1) KNRDY (1) Knyihár Mihály (1) Koccintó bár (1) Koch Csaba (1) kocsma (65) kocsma kocsmakritika (1) kocsma-kritika (3) kocsmakritika (63) Kogart (1) kolbász (3) Kolonics (1) Kolonics Károly (2) Kolorbár (1) Kolozsvár (9) Kolozsvár legjobb éttermei (4) Komachi (1) Komáromszentpéter (1) Komló és tehén (1) kommunikáció (1) Kondorosi csárda (1) Konyári János (14) Kopár (2) Kopaszi gát (1) Korall (1) Korhely Daloda és Faloda (1) korhelyleves (2) Koriander vendéglő (1) Korona étterem (2) Korzó étterem (1) Korzó Pub (1) Kovács Adorján (1) Kovács Kristóf (1) Kovács László (1) Kovács Nimród (1) Kovács Sándor (1) Könyvbár (2) könyvbemutató (1) Köpcös (2) Kőszeg (1) Kővári Gergő (2) Köz'Pont (1) középkori vendéglő (1) Központ bisztró (1) kraft sör (5) kraft sörfesztivál (1) Krauss (1) Kreinbacher (3) Kristinus (1) Kristinus borház (1) Krizia (1) Krúdy Gyula (1) Kukorica csárda (1) Kulináris charta (2) kultúrkocsma (3) Kupak (3) Küküllő söröző (1) külhoni (1) Különleges sörök boltja (3) Külvárosi kávéház (2) Kürti István (1) Kürtös ételbár (1) Kürtős kalács (1) Kvassay Levente (1) Kyoto (2) Kyros (1) Kyros Gyros (2) L'Enoteca (1) La Calul Alb (1) La Delizia (1) La Piazetta (1) La Pizza Napoletana (1) La Strada (1) La Vela (1) Labor bistro (1) Laci csárda (1) LaciKonyha (8) LaciPecsenye (1) Laczkó Ottó (1) Lakatos Műhely (1) Lakitelek (2) lampredotto (1) Lánchíd söröző (1) Lángos (2) Largos (1) Larus (1) Larus központ (1) Látóképi Csárda (2) Laurus (2) lazac (2) Le Bourbon (1) Le Meridien (1) Le Petit bistrot (1) lecsó (1) Léder Zoltán (2) Legenda sörfőzde (5) Legenda söröző (1) Legfelső Beeróság (1) Legjobb budapesti sörözők (1) Legjobb halászcsárdák (1) legjobb hamburgerezők (3) Legjobb magyar kézműves sörök (2) legjobb sörözők (1) Légli Géza (1) Légli Ottó (5) legrosszabb hamburgerezők (1) Léhűtő (2) Lelovits Tamás (1) Lénárd András (2) lengyel tojás (1) Leon (2) Lera's Food (1) Leves (2) liba (1) Libamájfesztivál (2) Libanoni étterem (1) Lido étterem (1) Liget vendéglő (1) Linbrunn (2) Liquid Rock (1) Liquor store (1) Litauszki Zsolt (2) Lithauszki (2) Lithauszki Zsolt (2) Little Hanoi 2 (1) Little John (1) Livada (2) Lobogó (1) Locanda del Corso (2) Loja étterem (1) Lolita desserts (1) Losonci Bálint (4) Losonci tér (1) Lou lou (1) Loulou (2) Lőrincz György (3) Lőrincz György séf (1) Lövőház utca (1) Ludányi András (5) Ludwig - Mentesi (1) Luka Enikő (1) Lunchbox (2) luxuskocsma (1) Macsinka János (1) Macska kávéház (1) Mád (2) Madame Noi (1) Madarasi Hargita (2) Madarasi menedékház (2) Made In China (1) Mádi Kör (1) Mádi Kúria (1) Mádi Udvarház (2) Magnifico (1) magyar bor (1) Magyar Borakadémia (3) Magyar Borok Háza (1) magyar csárdák (1) magyar kézműves sörök (14) magyar street food (2) magyar vendéglátás (1) Magyarkanizsa (1) Magyarország (1) Magyarság Háza Kávézó (1) Majoros birtok (1) Majtényi Présház (3) Mák (7) Mák bisztró (6) Makó (3) Mákvirág Pince (1) Maláta (1) Malatinszky (1) Malatinszky borterasz (1) Malatinszky Csaba (1) Maligán (5) Malom étterem (1) Mandarin (1) Mandula (2) mangalicakolbász (1) Mango (1) Manna (1) Mannatural (1) Manuel étterem (1) Manufaktura (1) maradékfelhasználás (1) Marco Pierre White (1) Márga bisztró (1) Márgál (2) Margit utca 9 (1) Marin and Friends (1) Marosvásárhely (4) mártogatós (1) Marton nap (1) márványsajt (1) Massimo (2) Maszek (1) Mátészalka (1) Mátrai Tőkések (1) Matrjoska (1) Matrjoska bisztró (2) Maul pince (1) Maurer Oszkár (9) Maurus (1) Mauthner Zsófia (1) Mautner Zsófia (1) Meat Boutique (1) Meat Busters (1) Meatic (3) Meatology 2.0 (1) medvehagyma (1) Melecsky Tibor (1) Melody pizzéria (1) Ménes (4) Ménesi borvidék (1) menta (1) Menta terasz (1) Mercy étterem (1) Merfelsz pince (2) Merlot étterem (1) Mészár-steak (1) Mészáros Gabriella (7) Mészáros Pál (3) Metro (1) Metzger László (2) Mézeskalácsosház (1) Mezőzombor (1) MGE (7) MGM Bástya étterem (1) Michel Rocha Vieira (1) Michelangelo (1) michelin csillag (6) Micul San (1) Mihályi desszertszalon (1) Mihályi László (1) Miklós Csabi (3) miklóscsabi (2) Miles Davis (1) Mili Gastronomie (1) Milky Way (1) Millenium Da Pippo (1) Millenium Pub (1) Mini (1) minőségi bor (1) minőségi sör (1) Mirage étterem (1) Misik Endre (2) Miska vendéglő (2) Miskolc (1) Misto (2) MNGSZ (1) mnőségi bor (1) Moara cu noroc (1) Módszertani kabinet (1) Mogyorósi Gábor (1) Mohács (1) Mohácsi halászcsárda (2) Móka kávézó (1) Molnár B. Tamás (11) Molnár Imre (1) Molnár János (1) Molnár Pince (1) Molnár Tamás (1) Momotaro (1) Mondial du Rosé (1) Monk's bistro (1) Monster street food and grill (1) Montenegroi Gurman (4) Monyó Café (5) Monyó Serfőzde (4) Mór (3) Móres bárkonyha (1) Mossellen Belga Söröző és Étterem (1) Moszkva (1) Munkács (1) muszaka (3) Műkedvelő Hedonista (1) Művészbejáró (1) Na és? bár (1) Nádas Csárda (1) Nádas vendéglő (1) Nádor étterem (1) Nagy Levin (1) Nagy Péter (1) Nagy-Magyarország fogadó (2) Nagybánya (3) Nagylapos (2) Nagyszalonta (2) Nagyszeben (1) Nagyvárad (8) Nagyvárad legjobb éttermei (3) Nagyvásár tér (1) Náncsi néni vendéglője (2) Napfény műterem (1) Napfényes étterem (1) Napoli (1) nápolyi pizza (2) narancssaláta (1) Nefrit (1) Neked csak Dezső (1) Nem süti (1) Németh Antal (3) Németh János (1) Némó (1) Nemo fish and chips and salad bar (1) Nikosz Taverna (1) Nissara's (1) No 1 (1) No 1 bisztró (2) No Waste bisztró (1) No. 1 (1) No.1 bisztró (1) Nobu (4) Nohoplimit (5) Nolio (1) Nostry Gastronomy (1) Nu bisztró (2) Nyakas pince (8) nyers hal (1) Nyilván IPA (1) Nyíregyháza (3) Nyolcas Ádám (1) Oban (1) Óbecse (1) Óbuda (2) Óceán bár (1) OGGI (2) Ogre bácsi (1) Ogre söre (1) Oláh István (1) olasz (1) olasz étterem (9) Old Lisbon (1) Old Man's (1) Oldies (1) Olimpia (13) Olíva (2) Olíva bisztró (1) olívaolaj (1) Olivo bisztró (1) Olympia (1) OMU (2) One More Beer (1) Onyx (20) Ópálos (1) Opperheim (1) Opus Jazz Club (1) Ópusztaszer (1) Orbán Ferenc (1) Orosháza (1) Orosz Gábor (1) Orosz Gábor Pincészete (1) Oroszlános borvendéglő (2) Orsolya pince (4) Ostoros - Novaj (1) osztriga (2) Oszvald Lajos (1) Oszvald Lajos Pincészete (1) Ózon szálló (1) Öcsi és Fuszek (1) önkiszolgáló (1) Öreg Kőrössy (1) Öreg Kőrössy Halászcsárda (4) Öreg Pákász (1) Öreg Tanyacsárda (2) Öreg tó vendéglő (1) Ős Kaján (1) Őshonos Delikát (1) Őszy Tóth Gábriel (1) Öttömös (1) pacal (2) pacalpörkölt (2) Pacsirta étterem (1) Pad Thai (3) padlizsán (4) padlizsánkrém (5) Padron tapas bár (2) Paks (1) Paksi Gasztroblues (1) Paksi halászcsárda (1) palacsinta (1) Paletta (1) Pali bácsi finomságai (1) Palics (1) pálinka (2) Pálinka patika (1) Pálinkaház (1) Pálinkamanufaktúra (1) Pálma (1) Palotai Csaba (3) Pampetrics borkereskedés (1) Pandzsáb tandoori (1) pangasius (1) Panificio Il Basilico (1) Pannon Bormíves Céh (1) Pannonhalma (2) Pántlika bisztró (1) Pántlika porta (1) Pantry brunch and café (1) Papa Razzi (1) Paprika csárda (2) paprikás (1) paradicsomleves (1) Parajd (1) Parcsetich Ernő (1) Park hotel (1) Párkány (1) Partium (1) Pasaj (1) Pastor pince (1) Pastrami (2) Pásztor Csárda (3) Pásztor csárda Szombathely (1) Patak vendéglő (1) Pataki cukrászda (2) Pataki Péter (2) Pataky István (1) Pataky Péter (1) Patrióta (2) Paulo András (1) Pécs (4) Pein Ádám (3) pékség (2) Pendits pince (1) Pepper (1) Pepper Steak and Shake (1) Peppers! (1) Pescada (1) Pest-Buda (3) Pesti Burger és Bár (2) Pesti István (2) pesto (1) Pethő Balázs (1) Pethő étterem (1) Pethő vendéglő (1) Petróczi csárda (1) Petrus (2) Petry (1) pho (6) Piac bisztró (1) Piac42 (1) piaci étkezés (1) Picasso (3) Pig 37 Blitz Grill (2) Pilvax (2) pincészet (1) Pintér Katalin (1) Pintxo (1) Pipacs (1) Pipacs étterem (1) Piricske (1) Pista bácsi borozója (1) Pivo (3) Pivohalle (1) pizza (6) Pizza drive (1) Pizza e pasta (1) Pizza sarok (1) pizzázó (1) pizzéria (4) Platán (1) Plaza hotel (1) Plebs Craft and Crust (1) pljeszkavica (1) Pócz pince (1) Pod Nebom (1) Pók Tamás (1) Polapola (1) Polgár Zoltán (3) Pollok László (1) Pomo D'Oro (2) Popcorn (1) Poroszló (1) Portofino étterem (1) Portum (1) Posta pince (1) Potyka csárda (1) Pozsony (1) pörkölt (1) Prágai tavasz (1) Prantner Ferenc (1) Prato (1) Prímás pince (1) Prime Steak House (1) Pronto (1) puliszka (1) pulled pork (1) Puskás Hotel Étterme (1) Pünkösdi Bortúra (1) Qtaro (1) Quan Hoa Sen (1) Rákóczi tér (1) rakott krumpli (1) ramen (2) Ramenka (2) rántott hús (1) ras el hanout (1) Ráspi (5) Ráspi étterem (1) raw vegán (2) recenzió (1) recept (15) Reciproc (4) Recsk (1) reggeli (1) reggeliző (4) Reliva (2) Rendelő bisztró (1) Renegade (1) Repülő Puli (1) ReStage (1) rétes (1) Retro (2) Rév csárda (1) Rézangyal (1) Rezi György (1) Rézi néni szakácskönyve (1) Rézkakas (2) Rickshaw (2) Ring Café (1) Riso (1) Ristorante al Duomo (1) Riviere (1) Rivo (2) Rízmajer József (1) Rízmajer söröző (1) Robert Parker (1) Rock Café (1) rock-kocsma (2) Rod (2) Rohály Gábor (3) rókagomba (2) rókagombatokány (2) rokfort (1) romkocsma (4) ropogósra sült sneci (1) Rosalia (1) rosé (2) Rosenstein Róbert (1) Rosenstein vendéglő (1) rost (1) roston sütés (1) Róth Zoltán (4) Rothbeer (2) RoVinHud (2) Royalsekt (1) Rozmaring (1) Rózsa söröző (1) Rózsa vendéglő (1) Rózsakert vendéglő (1) Rózsavölgyi csokoládé (1) Rozsdás Pelikán (1) RTL klub (1) Rubin (1) Rudits Károly (2) Ruppert pince (1) Ruprecht László (1) Rustika (1) sajt (1) sajtófogadás (1) Salon (1) Salon Gourmet (1) Salt and Pepper (3) Salvator (2) Samsara (1) San Genaro (1) Sanzon (1) Sanzon étterem (1) Sáo pho bár (1) Sárga borház (1) Sarki Fűszeres (1) Sárközi Ákos (2) Sárközy Ákos (1) Sarokház étterem (1) Sasu Csárda (1) Sauska48 (1) Sax borbár (1) Schieber pince (1) Schieszl vendéglő (1) Schmak András (3) Schwabenhaus (1) Seafood (2) Seasons (1) Seasons Wine Bar (1) Sedo (1) Segal Viktor (1) Semmi extra (1) Sepsiszentgyörgy (6) Sepsiszerntgyörgy (1) Shiraz étterem (1) Sike Tamás (7) siller (1) Simcoe (1) Skanzen (2) Slow Foodiez (1) Smooth (1) sneci (1) Sobri Halászcsárda (2) Societe (1) Société (1) Soltvadkert (1) Solus (1) Sólyomkő vendéglő (1) Somló (2) sonka (1) Sonkaarcok (1) Sophie brasserie (1) Sopron (2) Soroksár (1) Sóstói csárda (1) Sótartó (3) Soup Culture (1) Soup R (1) Söptei étterem (1) sör (1) sörbár (1) sörbisztró (1) sörbúvár (2) Sörfőzők Udvara (1) sörkorcsolya (1) sörkóstoló (1) Sörkönyv (1) Sörmanufaktúra (2) Sörök háza (1) söröző (13) sörözők (1) Sörpince (1) sörtoplista (1) sörverseny (1) spagetti (1) speciality coffee (1) Spiegelberg István (3) Spíler (4) Spíler Shanghai (2) Spiritus Primus Pálinka (1) Splash (1) Spoon - Kőröspart (1) Spoon – Lotus center (2) Spritz (1) St. Petrus Vini (1) Stand (1) Stand bisztró (2) Stand étterem (1) Stand25 (1) steak (3) steak house (3) Strand (1) Strand - Békavár étterem (1) strandbisztró (1) street food (25) Street Food Show (2) Stüszi Vadász (1) Súgó (1) Sugovica Halászcsárda (2) sunday brunch (1) sushi (3) Sushi Ya (1) süllő (1) sült pisztráng (1) Sümeg (1) Sütő Zsolt (1) svédasztal (1) szabad tűz (1) Szabadfi Szabolcs (1) Szabó Dezső utca (1) Szakkör (2) Szaletly (1) szamorodni (1) Szamos vendéglő (2) Szárcsa étterem (1) Szarka Pince (1) Szarvas Vendéglő (2) szarvasgomba (1) Szarvasi Sörmester (1) Szászi Endre (1) Szászrégen (1) Szatmári pince (1) Szatmárnémeti (1) Széchenyi tér (1) Széchenyi vendéglő (1) Szecskő Tamás (3) Szeged (34) Szeged környéke (1) Szegedi halászcsárda (2) szegedi halbisztró (1) Szegzárd (1) Szegzárdi bordal (1) székely csúcsétterem (1) Székely Fogadó (1) székely gasztronómia (1) székely konyha (1) Székely Tanya (1) Székelyföld (4) székelyföld legjobb éttermei (1) Székelykapu (1) Székelykő Kúria (1) Székelytanya csárda (1) Székelyudvarhely (4) Székesfehérvár (3) Szekfű Gyula (1) Szekszárd (10) Szeleshát (2) Szélkakas (1) Széll Tamás (3) Szent András sörfőzde (1) Szent Andrea (1) Szent Andrea borbár (1) Szent Benedek Pincészet (1) Szent Gaál Pincészet (1) Szent Gellért borház (2) Szent Gellért Söröző (1) Szent György Vendéglő (1) Szent Jupát (1) Szent Korona cukrászda (1) Szent Orbán Vendéglő (3) Szentegyháza (1) Szentendre (3) Szentesi József (2) Szentgotthárd (1) Szentpéteri pince (2) Szép Ilona (2) Szép Ilonka Csárda (1) Szépasszony völgy (1) Szepsy (2) Szepsy István (11) Szeráj (1) Szerb vendéglő (1) Szeremley Huba (3) Szerémség (1) Szerencsemalom (1) Szeri csárda (1) Szervusz bisztró (1) Szeszmenhely (1) Szikler Ervin Walter (2) Szimpla kávézó (1) Szimpla piac (1) Szó (1) Szombathely (3) Szováta (3) Szovátai halászcsárda (1) Szőke Mátyás (2) Szőllősi Mihály (1) Szövérdfi Zoltán (1) Szulló Szabina (1) Szűcsi (1) szürkemarhakolbász (1) Tábla (1) Taco Loco (1) Taiwan (1) Takács Lajos (7) Takler (1) Takler ferenc (1) Tálas László (1) tálcatologatós (1) Tállya (1) Tama (1) Tama étterem (1) Táncoló Medve (1) Tanti (3) Tántorgó Paripa (1) tapas (1) tapas bár (3) Tapassio (1) Taproom (1) Tarcal (2) tarja (1) tárkonyos levesek (1) Tarnóczi Zoltán (1) tarokk (1) Tarpa kft (1) Tasting Table (1) Tata (2) tatárbifsztek (2) Taumi (1) Taverna (2) Taverna Flórián (1) távol-keleti konyha (2) Távoli Galaxis (4) teázó (1) Teddy Beer (1) Telegdy ház (1) Temesvár (42) Temesvár legjobb éttermei (2) Temesvár legjobb sörözői (1) temesvári sör (2) tengeri herkentyűk (2) Tenkes Csárda (7) Tenyő (1) Terazza (1) Tercsi József (1) termelői piac (1) természethű borok (2) Terminál (3) Terracotta (1) Terroir Club (2) Terrra Hungarica (1) Terv presszó (1) Tetrabit (1) Textúra (1) thai (1) Thai Chili Wok Bar (1) Thai vendéglő (2) The Big Fish (2) The Butcher's Kitchen (1) The Dome (1) The Hub (2) Thumerrer Vilmos (1) Tiffán Ede (4) Tiffán Zsolt (1) Tigris (1) Tigris étterem (1) Tiltott Csíki Sör (1) Tio Felipe (1) tiramisu (1) Tisza part (1) Tiszaújlak (1) Tiszavirág (4) To Chefs (3) tócsni (1) tojáspaprikás (1) tojáspörkölt (1) Tokaj (4) Tokaj Disznókő (1) Tokaj Hétszőlő (1) Tokaj Nobilis (3) Tokaj Reneszánsz (1) Tokaji Bormívelők Társasága (1) Tokaji borvidék (1) Tokaji Kereskedőház (1) Tom Yum (1) tonhal (2) TOP 10 Arad (1) TOP 10 Székelyföld (1) TOP 100 (2) Top 100 söröző (1) toplista (1) Topolya (1) Torkos csütörtök (4) Torkos csütörtök 2014 (4) Tornai (1) Torockó (2) Torockószentgyörgy (1) Tortuga (2) Tosca (1) toszkán pacal (1) Tóth Ferenc (1) Tóth kocsma (1) Tőkés társak (2) töltike (1) Töltő (1) töltött szőlőlevél (1) töltött tojás (1) Törley (1) Török étterem (1) Tőserdei pálinkaház (1) Trance (1) Trattoria La Coppola (1) Trattoria Toscana (1) Tringa pince (1) TriplaX (1) Trófea (2) Tulipán borozó és könyvesbolt (34) turbolya (1) Turcsek Orsolya (1) túrókrém (1) Tusnádfürdő (4) Tusványos (2) Tüköry (1) Tüske pince (1) Tűzkő birtok (3) U 26 (1) Udvarház (1) új hullámos cukrászda (1) új hullámos kávé (1) újbor (1) Újkígyós (1) Újpest (1) Up and down (1) Urban Tiger (1) Üvegtigris hamburger büfé (1) Vabrik pince (1) Vaccarini (1) Váci desszertszalon (1) vadvízi hal (1) valenciai saláta (1) Vámos Attila (4) Vámosgálfalva (1) Vándor székely (2) Vándor Tanya (1) Vár a Speiz (1) Várdomb (1) Varga Csárda (1) Varga Gábor (3) Varga György (1) vargánya (1) Várkonyi bisztró (1) Várvédő Kinga (1) Várvédő Levente (1) Vasmacska (1) Vegacity (1) vegán (4) Vegan Time (2) vegetariánus (2) vendéglátói arcátlanság (1) vendéglő (20) Vendéglő a Régi Hídhoz (3) vendéglőkritika (1) Véndió (1) Veritas étterem (1) Veszely csárda (1) Veszprém (2) Vesztergombi (1) Vesztergombi Ferenc (2) Vétek György (1) Via (2) Via étterem (2) Via Napoli (1) Via29 (2) Viator étterem (1) Vida (1) Vida Péter (1) vidéki (1) vietnámi (1) vietnámi konyha (1) Víg bakter (1) Víg kalmár (3) Vígmolnár csárda (1) Viharsarki sernevelde (1) Viktória panzió (1) világevő (1) Villa Bagatelle (1) Villa Sandhal (1) Villány (11) Vince (3) Vince 2011 (1) Vince 2012 (2) Vince 2014 (2) VinCE 2015 (1) VinCE Wine Show (3) VinCE Wine Show 2016 (1) Vincent (1) Vincze Béla (3) Viniloteca (2) Vinopolis (1) Vinoport (1) Vintage (1) Vinto (2) Vitorlás bisztró (1) Vitus (1) Vizafogó (1) vizeletszagú tintahal (1) vodka (1) Vörös Homár (2) Vura Vinotéka (1) Vylyan (3) W35 (1) Walter vendéglő (6) Wang (1) Wang étterme (1) Wang mester (2) Wasabi (1) White Hops (3) Wine Guy (1) Wine Princess (1) Winstons (1) Wossala Rozina (1) WSET (1) Wunder sörművek (1) Wunderlich Alajos (1) Yes (1) Yuji Katagi (1) Zai (1) zakuszka (2) Zalaegerszeg (1) Zangio (1) Zazie (2) Zazzi (2) Zengő (1) Zetelaka (1) Zila (1) Zila kávéház (2) Zip's (1) Zip's brewhouse (2) Zips (1) Zombor (2) Zona (3) Zorba (1) Zöld Pecsét (2) zöldségkrémleves (1) Zuppa (1) Zwack (1) Zsálya bisztró (1) Zselicvad (1) Zsidai Roy (2) zsidó tojás (1) Zsigmond Gábor (1)